Üdvözöljük!
Idézet

"A gyermek igen kíváncsi a környező világra. Látni, hallani, érezni, megfogni akarja mindazt, ami elé tárul. Igazán megérezni akkor tudja, ha a saját tapasztalatai, élményei hosszas és többféle megközelítésűek, azaz gyakorolhatók. S mivel 3-6 éves korban leginkább mozgással hozhatók működésbe az érzékleteket feldolgozó agyi funkciók, így ebben a korban a leghatékonyabb tanulási forma a mozgás!"

A Játszópark Kft. célkitűzése, hogy az általunk tervezett, vagy forgalmazott játszóeszközök ezeknek az igényeknek maximálisan megfeleljenek, s általuk olyan közösségi és szabadidős tereket hozzunk létre a megrendelővel együttműködésben, ahol minden korosztály megtalálja a saját jókedvét. Cégünk fontosnak tartja, hogy minőségi és komplex szolgáltatást nyújtson a hozzánk fordulóknak. Játszóeszközeink közt megtalálják az általában nagy teret és ütéscsillapító talajt igénylő kombinált játékok mellett a különböző mászókák és mozgásfejlesztő eszközöket, valamint az egyszerű, az együttlétnek teret adó, szociálisan fejlesztő házikó - homokozó együtteseket, valamint az összes korosztály számára izgalmas rugós és forgó eszközöket is.

Mivel minden korosztály igényeit szem előtt tartjuk, termékeink között megtalálják a tinik számára kifejlesztett görpályákat, a manapság egyre közkedveltebb kocogóösvények kiegészítéseként használható sporteszközöket, valamint a szinte otthoni kényelmet biztosító különböző parkberendezéseket is.
Szolgáltatásaink között szerepel egyedi, a helyi lehetőségeket és igényeket figyelembe vevő játékok, játszóterek megtervezése, gyártása és telepítése és a szabványosításhoz szükséges tervdokumentáció elkészítése is. Érdeklődőink az ilyen, egyedi játszóudvarok kialakításához is találhatnak pár jó ötletet, és hasznos tanácsot.
Mint tudjuk, köztéri és intézményi játszótereinkre az MSZ EN 1176 és 1177 szabványsorozatok vonatkoznak, melyek alkalmazását a 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet kötelezővé is teszi. A szabályozás megértésében és alkalmazásában próbálunk segítséget nyújtani, az üzemeltetők pedig letölthető mintákat is találhatnak a szükséges műszaki dokumentációhoz, konkrét kérdéseikre pedig játszótér felülvizsgáló szakértőnk válaszol.
A közterületen lévő játszótereket a 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet alapján az üzemeltető köteles ellenőriztetni, egy erre a célra kijelölt, államilag akkreditált szervezettel. Cégünk a TÜV Rheinland InterCert Kft.-vel áll kapcsolatban, és az általunk telepített eszközök használatba vétel előtti ellenőrzését a megrendelő kérésére szívesen elvégeztetjük. Természetesen más, már meglévő játszóterek ellenőrzését is vállaljuk.
 

Gumitégla akció!

Jumping, Sport és Galopp ütéscsillapító 1x1 méteres gumilapok kedvezményes áron közvetlenül a gyártótól.

Bővebb információért hívja az alábbi telefonszámot: +36 20 611 8455